Seronsztón egy negyvenes nő, kínlódik a kezdődő klimax(-al, -szal, -xal, oszd be), olykor hisztis, depressziós, kiszámíthatatlan nőszemély.
Semmiféle hasonlóság nincs közte, és a valódi Sharon között, hacsak a haja színét nem tekintjük hasonlóságnak, de ezer és ezer nőnek van olyan színű haja, mint neki.
A koruk sem stimmel, mert Seronsztón jóval fiatalabb Sharonnál, és az erkölcsi normái is eltérnek. (Oké, ne legyünk álszentek, azért Seronsztón se egy apáca, holott férjezett).
Seronsztónnak vannak gyerekei. Anonimitása érdekében nem fedi fel hogy hány gyereke van, és milyen neműek, korúak, de nem is fontos, hiszen ez a blog, csak róla szól. Senki másról.
Hogy milyen szándékkal ír blogot Seronsztón? Mert ki akarja magából írni a klimax okozta testi, lelki nyavalyáit, pszihés zavarait, és azt, hogy ő, hogy viseli mindezt.
Mert hogy megviseli, az tény. Próbál elfogadóan állni a kérdéshez, próbálja a humort segítségül hívni, próbálja úgy alakítani az életét, hogy ez az elkerülhetetlen dolog elviselhető legyen.
Nem fog megosztani nőgyógyászati leleteket, sem pszihológiai szakvéleményt. Eszében sincs.
Csak azt akarja tudatni másokkal, hogy ő hogyan, miképpen próbál szembenézni az idő múlásával, az életében bekövetkezett változásokkal.
És mire a klimax végére ér, szeretné, ha eltudná fogadni a korosodó Seronsztónt.
Mert mint tudjuk, öregasszony nem rakéta, de a legszebben a régi hangszerek szólnak.
(Ez kurvára sovány vígasz, ám ahogy mondani szoktam, adjunk hálát annak, hogy ezt is megértük.)
Bezony. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése