... a nagy cicikről Seron. Ne ragozzuk, hova lett, minden épkézláb nő tudja, hogy fel vörösök proletárok, ami nagy volt, az nem marad az. Ettől függetlenül istenálgya a jamszgyökeret.
Ezekkel a szavakkal kelt fel Seron, valószínűleg bal lábbal, bár sosem nézi melyikkel lép le az ágyról, de úgy gondolom azzal léphetett, meg a napja további része se volt valami gyöngyvirágos délután fél négyig, azon időpontig, mikor is, Seron elvonult a duzzogósarkába, jelen helyzetben ide, spekulálni.
Érzékenységéből megmaradt egy kevés erre a néhány napra, de már az is haladás, a családja szerint, hogy a hónap többi napján egészen normálisan tud gondolkodni, és viselkedni is.
De hagyjuk már Seron ciklusát, jó?
Inkább vizsgáljuk meg az élethez való hozzá állását. Amit éveken keresztül a mártírság köpenye mögé próbált rejtegetni. Hogy mit miért nem csinál.
Ma volt az első nap, amikor Seron bevallotta hangosan a férjének a telefonba, hogy bizony, azért nem ért el istenigazából eredményeket bizonyos helyzetekben, és dolgokban, mert rohadtul lusta. Nem teljesen lusta, csak olyan féllusta. Azért csak fél, mert már szinte bipoláris. Ha rájön a rapsz, akkor képes hónapokon keresztül átnézni a mosatlanon, és egyéb háztartási megugranivalókon, mert éppen teszi a dolgát, még akkor is, ha tudja: nem várhat érte jutalmat, csak a dolog csinálása közben érzett örömért. Nem magáért, hanem "A" dologért. Aztán, mintha a szellő fújná el belőle ezt a nagy elszántságot, szinte már mániát, leteszi, és képes hetekig úgy élni, mintha nem is lenne az életének fontos része.
Hogy mire volt jó ez a vallomás? Gyakorolni kell megmutatni a gyengeségeinket, aztán lesni a reakciót. Mert ugye ez nem volt divatban ezidáig. De a válasz nem késett sokáig, és a férj is megmutatta, hogy két kormánytekerés közben is tudja lelkiekben gyengélkedő felesége bensőjét ápolni, fejlődésre képes, állapította meg Seronsztón.
Seronra olykor rátör az átértékelési mizéria. Olykor rátör a tökéletesség iránti vágy. Olykor rátör a maximalizmus, amely segíti abban, hogy nem hogy felfelé kapaszkodjon a lejtőn, hanem faszántosan rántja le saját magát.
Nyilván a lejtőn felfelé haladást erősen gátolja a férj exével való kétnapos szókarate, amiért ugyan sűrűen lehülyézi magát, de mégis elégedettséggel tölti el, hogy a félévente notóriusan felbukkanó, és idegrendszerét felzilálni kívánó lény, szellemi magasságokban nem ér fel hozzá.
Ettől függetlenül hülye, mert pont le kéne szarni, pont nem kéne visszareplikázni, de sajnos Seront olyan szinte zavarja az emberi ostobaság, hogy muszáj megírni azt, amivel padlóba döngöli az említett személyt. És mint mindig sikerrel jár, mert a lény, kétségbeesve keresi fel a férj "ottani" családját, és tart panasznapot, ami Seront nem érdekli. Azért tegyük hozzá... kétélű a dolog. Mert egyrészt megelégedés van, másrészt pedig... eh, mi a fenének pazarolni rá egyetlen betűt is?
De a lény, félévenként felbukkan, zaklatja, piszkálja. Seron a bika jegyében született, és ennek megfelelő a reakció is. Egyetlen öklelés, egyetlen szó. És nem a bika heréje (siccmáááár!) van a tányéron, hanem az ostoba torreádoré. A francnak lengette azt a vörös posztót...
Persze, a mai nap nem ettől olyan amilyen. Hanem attól, hogy tudja: a vágy, és a beteljesülés, ebben a világban nem a normális mederben megy, ahogy kellene neki.
De Seron nem alkuszik. Az istennek sem. Pedig nem kéri ingyen, tesz érte, évek óta.
Ma nem volt arckrémről szó, se külsőségekről. Ma Seron lelke volt terítéken, akár a zaklató torreádor heréje.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése