Éjszakai bejegyzés, amelyben Seronsztón...

...nem, és nem mondhatja, mennyire félti. Mennyire fél attól, hogy megint megtörténik. Nem beszélhet, nem nyílhat meg. Pedig úgy fojtogatja, hogy a bostoni fojtogató, ehhez az érzéshez képest simogatta az áldozatait.

Nem és nem. Nem mondhatja Seron, hogy mennyire hiányzik neki, hogy mennyire fura érzések vannak benne, a bizalmatlanság hogy csíp bele néha, mert ha mondja, a másik oldalon nem az a reakció, hogy: jajmáréletem hát dehogy is, hát hiszen te vagy a mindenem, pedig minden Seronsztón szereti hallani, hogy ő a minden, hanem első körben az a reakció, hogy a kurvaéletbe, miért nem bízol bennem? Érti Seron a türelmetlenséget, érti, hogy ha nincs az mögött a fül mögött semmi, amiben ezüst karika van, mindkettőben az van, mert olyan jól áll neki, most hogy kopasz, olyan vele mint egy dzsin, de Seronnak tetszik ez a dzsin fazon is, ahogy a hosszú haj is tetszett, főleg ahogy bele tudott markolni szex közben, de meglehet szokni a hiányát, és így is tetszhet neki, szóval érti, hogy nincs mitől félni. Mégis, az a mocsok érzés, amit Seronsztón csak rohadt dögnek, mocskos démonnak, kapdbeanemlétezőfaszom-nak hív, olykor az istennek nem tágít.

Jó. Ne legyünk elégedetlenek, és igen, bár Seron azt mondta, hogy ne is beszéljünk róla, mégis megteszi, szóval ne legyünk elégedetlenek, mert ez a szemét, csak olykor kerül elő. De úgy látszik, hiába a seronos módszer, ami a mélyben van, azért csak kikívánkozik. Felmerül a semmiből, ahogy a szemét szörnyek szoktak, és jelen van.

Ilyenkor telefonál, a férj először tényleg kikel magából, aztán persze lenyugszik, és azt mondja Seronnak, hogy soha többé nem tenne olyat, amivel fájdalmat okozhat neki, mert elég volt látni két éve, hogy Seronsztón majd megdöglött. Pedig hát, nem történt semmi olyan, csak (Seron reményei szerint) a férj is átesett azon a bizonyos kapuzárási mizérián, és jól esett neki, hogy egy másik nő érdeklődött felőle, meglehetősen hosszú ideig, aztán persze Seron ezt érezte, aztán két hónapig úgy kapart, de úgy, ahogy még sosem, pedig ez rá nem jellemző ám, aztán kibukott a dolog, és Seron úgy odabaszta a kávéval teli csészét a férj fületövére, hogy a tökéig folyt le a langyos eszpresszó. Kézbe kapta a gitárt is, ami nagy kincse  volt az ő férjének, és egy határozott mozdulattal úgy áltövön vágta, mind a negyvenhét kilójának sungját bevetve, hogy a férj elterül egy-két másodpercig szédelegve a padlón. Így volt ez. Seron nem büszke ezekre a tettekre, amelyeket olyan fejhangú visítással karöltve vitt véghez, hogy a karatés Linda megirigyelhette volna az orgánumát.

Nem büszke, sőt. De akkor, ott, olyan fájdalommal telt meg a szíve, hogy amíg ő külön férfisarkot csinált a nappaliban a férjnek, hogy más a tíz ujját megnyalta volna utána, valamint minden női praktikát, eszközt bevetett, mert nem tudott semmit, csak érzett, nagyon érzett, minden sejtje azt súgta, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán… az életben minden kiderül egyszer, semmi nem marad titokban. Miért is maradna?

Szóval a gitár landolt az állcsúcson, a férj némi szédelgés után felpattant, ez volt a szerencséje, mert Seron, az ócska próbatermi ülőgarnitúra karfáján törte ripityomra a hangszert, majd a maradék aprófán ugrált még vagy két percet.

A férj nem tett semmit. Nem emelt kezet Seronra, a szeme tele volt kétségbeeséssel, mer tudta, bár nem tette meg azt, amit van aki megbocsát, és átlép rajta, mondván, a lónak is négy lába van ugyebár, szóval nem tette meg konkrétan a testiséget, és (a másik fél elmondásából tudja Seron) érzelmileg se kötődött ahhoz a ribanchoz, nevezzük már őt úgy, ahogy Seron nevezte, nem szebben, pont így, aki pedig aztán mindent elkövetett, hogy a férj az ő karjaiban kössön ki. De a férj, miután az a nő szerelmet vallott neki, fejét vesztve menekülni kezdett, ám hiába. A nő követte, zaklatta, nem szállt le róla. Aztán egy telefonszámlának köszönhetően kiderült minden. Volt hazugság, belenézve Seron zöld macskaszemeibe „ én nem tudom kinek a száma” de Seron tud telefonálni, és tárcsázni, és meg is tette, és a másik oldalról is jött a hazugság, de Seron érezte a gyomrába, hogy ez nem igaz, hogy itt van valami, és fél óra nyaggatás után a férj vallott, mert Seron szemesugara rosszabb volt, mint a vallatólámpa, és elmondott mindent. Hogy már fél, mert nem hagyja békén az a nő.

Ekkor repült a csésze, hupogott az állán a gitár, lett aprófa, aztán borult még ez-az a lakásban, és Seron nem érti, és nem is akarja érteni, hogy tudja más nő a méltóságát megőrizni ilyen megalázó helyzetben, nem tudja más nő hogy viselte volna a hosszú hetekig érzett bizonytalanságot, de Seron nem más nő, Seron akkor elvesztette a méltóságát, kurvaanyázott, és őrjöngött, és dühöngött, és kitört belőle az állat, agresszív lett, és kívánta, hogy a férj menjen, tényleg menjen a Berettyóhoz, és ölje bele magát, amiért így megalázta, hosszú hetek hazugságával. Mert Seronnak nem az fájt, hogy a férjbe egy másik nő beleszeretett. Nem. Seronnak az fájt, hogy a férj hazudott neki. Hogy ráfogta az egészet. Hogy ő volt a hisztis, és kibírhatatlan. Holott…mint később a férj belátta, hogy nem, vagy nem csak Seronnal van baj, hanem vele is. Hogy azt hitte, hogy negyven évesen ő még rocksztár lehet, élvezte, hogy egy másik nőnek lehet vetíteni, hogy az hanyatt esik tőle, mert Seron már nem, hogy megint el lehetett mesélni úgy, hogy milyen harcsapaprikást tud főzni kaprosjuhtúrosgaluskával, és mekkora rockdobos, és milyen faja csávó. És a másik nő elalélt, romantikus álmokat szövögetett a férjről, álmodta, hogy majd együtt nevelik a nő három gyerekét, és kiköltöznek Hollandiába. De hiába álmodott: a férj, bár jól esett neki egy másik nő figyelme, és odaadása, továbbra is Seront szerette, és vele akarta rendbe hozni azt, ami már majdnem elromlott. És kiderült, hogy ezt, abban a pillanatban látta át a férj, amikor Seron rájött az igazságra, és amikor mert Seronnal szembe nézni. Látta a fájdalmát, már értette az elmúlt hónapok szex közbeni sírva fakadását, megértette a hangulatingadozásait, amit könnyebb volt a klimaxra fogni, mint szembenézni azzal, hogy Seron érzékeit nem tudta becsapni. (ezt leírni bazdmeg…ehhez bor kéne)

Aztán, Seron összeszedte a gitárforgácsot, felmosta a kiömlött kávét, felállította a felborult asztalt, és egy hétre beköltözött egy másik szobába.

A férj pedig… minden áldott éjszaka a szobája ajtaja előtt aludt, mint egy kutya. Leterítette a takaróját a küszöb elé, és ott feküdt.

Seron nem engedte be. Egy hétig, semmi keresnivalója nem volt az életében. Mert Seronnal sok mindent meg lehet csinálni. El lehet vele hitetni, hogy egy hisztis picsa, mert klimaxol. El lehet vele hitetni, hogy ő tehet arról, hogy a házasságuk megromlott. De két dolog van, amit Seronnal nem lehet megtenni: hülyének nézni, és hazudni neki.

Seron először a zöldszembehazudás fél órán keresztül miatt, válni akart. Nagyon akart válni. Aztán látta, hogy a férj, tényleg megbánta mindazt, amit tett. Hogy nagyon kell neki Seron. Hogy megdöglik érte. Hogy ő ezt nem akarta. Nem akarta, hogy Seronnak ennyire fájjon a hülyéneknézés. Úgy berúgott, mint már régen, bánatában. Toprongylelkűrészegre.

És Seron…ő látta a helyzetben, néhány nap után, hogy miként borulna fel a család élete. Hogy hány embernek fáj ez. Hogy hány ember előtt szégyelli magát a férj. A családjuk apraja-nagyja. És akkor gondolkodóba esett. Esélyt adott, egyet, soha el nem játszhatót.

Két év kellett, mire ezt Seron valamilyen szinten meg tudta emészteni, két év alatt tűnt el a fájdalom. Nem a „dolog” miatti fájdalom, ugyanmárkérlek, ez bárkivel megeshet.

Seron most sem attól fél, hogy a férj félrelép. Vagy elhagyja. Nem, tévedés ezt gondolni.

Seron nem akarja kitenni magát még egyszer annak, hogy hülyének nézzék. Ezért fél, nem másért. Hogy saját maga előtt ne kelljen szégyellnie magát, amiért szívét lelkét beleteszi a házassága helyrehozatalába, és mindeközben a háta mögött folynak a titkos telefonbeszélgetések.

Lehet, hogy más másként csinálná, nem aprítana gitárt, és nem vágna csészét fültőre, de Seron nem más. Seron, az Seron, és ő így.

És a férj tudja: többet nem játszhatja el a bizalmat. Mert abból egyet adott Seron, a dolog nem ismételhető. Seron hiszi: a férj megtanulta, hogy nem Seron volt, akivel a problémák voltak. Amin ő most keresztül megy, az egy fontos lépés egy nő életében, és ő pont ebben az időszakban tette vele azt, ami nem volt tisztességes.

A nő lekopott, Seron néhány perces telefonbeszélgetést folytatott vele, már kultúrlényként. Faék egyszerűségű női lény lévén, Seronnak többször el kellett magyaráznia, hogy miért nincs helye a férj életében, és hogy nem volt túl jó ötlet más férjére szemet vetni, főleg ha az Seroné, persze nem volt mindez elég, a férj is nyomatékosította azt, amit már több alkalommal kért: hagyja őt szépen békén, mert semmit nem érez az irányába, majd miután nem járt sikerrel, állított a hangerőszabályzón a torkában, és meglehetősen vulgárisan, és durván küldte el a búspicsába. Oppardon.

Szóval, a dolgok a helyükre kerültek, a telefonszámokat lecserélték, a zaklatás nem folytatódott. A férj belátta, nem kifizetődő negyvenesen úgy tenni, mintha még csak alig harminc, és át kell értékelni, hogy mi a fontos: az ego, vagy mindaz, amit Serontól, és a családtól kaphat.

Az idő eltelt. Két év, mire Seron összekaparta magát, a belső világát, a hitét, és úgy egyáltalán, újra képes volt Seronszton lenni.

A félelem, mint egy ragadós pókháló, azért ott maradt a sarokban, és olykor azzal a húscafrangos ujjával megböki Seron fenekét, amitől összerándul a gyomra.

Mondhatnánk Seronnak: mi a fenétől félsz? Hiszen téged választott! Igen, feleli erre Seron, engem, Seronsztónt.

Mert Seronsztón csak egy van. És ezt most már a férj is tudja.

Csak a bizalom nem lesz soha már a régi. De ettől, ha a nap egyetlen percében bök csak oda neki az a mocskos félelem, a többi perc, óra még szép lehet.

Erre emlékezteti őket, a lelkükben, a sarokba állított, széttört gitárnyak.