Seronsztón úgy gondolja...

...hogy nyilván nem kell illúziókba ringatnia magát, mert ha túl magasra mászik, onnan nagyobbat esik. Semmi különös, csak óvatos.
Tudományos megfigyelés: mikor a ciklusa elején jár, kiegyensúlyozott, és nyugodt. Aztán mikor jön a közepe, amiről sosem lehet tudni éppen mikor jön, mert ugye most van némi kavarodás a negyvenes évek után, szóval amikor a hormonjai így csinálnak ni: zzzzggzzzzzgggzzzzz, és óránként néhány percre a trópusokra utazik testileg, veri a víz, mintha a monszun kellős közepén ücsörögne, fújtat egyet, akár kettőt is, tarkótájékon pedig csurran az izzadtság, szóval ilyenkor már tudja, számíthat a meghülyülésre is.
És tényleg.
Paranoid elképzelései lesznek, részletes számlát kér a családi mobiltelefont illetőleg, aztán persze telefonál is, "mi a szentszarnak hívtál te huszas számot, ez a telefon a családé, te galád, tán a nőcikédnek van huszas száma?" aztán jön a válasz, keményen erőltetett nyugalommal a férj hangjában " életem, a főnököm is huszas, és igen, létezik hogy egy hónapban 28 percet beszélek vele, ha összeszarja magát az autó víz(faszomtudjamilyencsöve (seronsztonnemtudja) ) szóval, ne aggódj, nincs senkim!" és Seronsztón próbál megnyugodni, lekever magának gondolatban néhány taslit, nevelő jelleggel, és fél órás dúlás-fúlás, témobilnak való telefonálgatás után, lemondóan leteszi a készüléket, mielőtt még az ezernyi menüpontba lépés után az ügyintéző felvenné.
Akarja egyáltalán tudni Seronsztón, hogy volt-e vagy van-e valaki? Nem akarja. Igazán nem akarja, félti magát, és félti a mostani viszonylag jó állapotot, így hát próbálja tolakodó szívét odébb taszajtani a józan Esze, és mondja neki: mennyémá' innen. Akarsz te szarul lenni? Nem. Akkor húzzál szépen a helyedre, és dobogj szeretve tovább. Mert néha nem kell mindent tudni.
És a szíve a helyére zöttyen, és az Ész ezáltal a parát (paranoiát?)is kinyírja, csak egy morzsányi marad a lelke legmélyén.

Aztán meg ma jó napja volt Seronsztónnak, mert ment reggel az autóval, és előtte haladt egy busz, és a busz hátsó ablakának üvegén keresztül egy kicsi lány integetett neki, lehetett talán három éves, és elég sokáig ment Seronsztón a busz után, és a kislány mosolygott, és Seronsztón is mosolygott, meg a piros lámpánál a kezével árnyéknyuszit játszott neki a kormány felett, és a kislány még jobban mosolygott, és aztán mikor elkanyarodott Seronsztón, és ment egy jó darabig, azon kapta magát, hogy még mindig vigyorog mint a tejbetök a stelázsin,  és jó volt így ez a taknyos reggel, persze Seronsztónnak eszébe jutott a nagyobbik lány, mert most nincsenek valami jóban, mert a férj indulatos, és realista, és Seronsztón szeretné ha minden rendben lenne, és kicsit fájt a szíve, hogy egyszer a nagyobbik is volt olyan kicsi lány, mint az, aki ma az autóbusz ablaka mögül integetett neki, akinek a Metro-ban matricát vett, az albumba például, mikor annyi idős volt, mint ez a kislány. Mindig csillogósat kért.

Aztán az is eszébe jutott ma Seronsztónnak, hogy kéne írni a Kölyöknek, akit még alig ismer, mert 8 év alatt kábé találkozott vele négyszer, és ha minden jól megy, most már sűrűbben fog, hiszen a férj fia, és annyi idős mint a kisebbik lánya, 17, és azon agyalt Seronsztón, hogy annyi mindent mondana nekik, a két lánynak, és a Kölyöknek, hogy kéne egy blogot nyitnia,  és írni nekik mindazt, amit egyébként nem mond el, mert nem úgy hozza a helyzet, de mondaná nekik, amitől szeretné Seronsztón, hogy jobb emberré váljanak, aztán persze eszébe jut Seronsztónnak, hogy hiszen ő sem jó ember, tele van hibákkal, milyen alapon, és milyen jogon? És különben is, hessegette el magától Seronsztón az ötletet, majd húsz év múlva, mert ilyent csak azok írnak, akik már bölcsek, öregek, és már a haláltól félve valamit akarnak maguk mögött hagyni, valami örökséget, és Seronsztón egyenlőre valószínűleg örökség helyett ökörségeket írna, így hát toljuk már ezt el úgy húsz évvel.

És dolgozik Seronsztónban a hétvége is, a felszabadultság, az öröm és a jókedv, a sírás és a morfondírozás elegye, a madárlátta pogácsa íze, a kopott, szakadt szélű kártya szétszórása az asztalon, a poharak koccanása, a tuccteilyentuccost kérdése, a mosolygó szem most tele fájdalommal, a bölcs hümmögés a szemüveg fölött nézve, a nemrég még a  halál árnyékában toporgó nő életvidám kacaja,  amitől Seronsztónban ismét átértékelődött sok minden, mert erről is eddig csak egyféle képpen volt tapasztalata, aztán most megmutatta neki M. hogy nem csak "úgy" lehet hozzá állni, és B. megnyugtató biztonságot adó közelsége, és Seronsztón megfogadta, hogy jövő nyáron vesz egy biciklit, és B. lesz az, aki megtanítja biciklizni, mert B.-ban bízik, csak P. szemében lévő fájdalmat tudná enyhíteni valahogy, mert azt nem volt jó nézni.
Seronsztón szeret. Tud tisztán, önzetlenül, csak önmagukért tudja őket szeretni.
És Seronsztón ilyenkor megnyugszik.
És tud tuccost.
Most már. :)