2012. augusztus 31., péntek

Következő bejegyzés, amelyből megtudható, hogy Seronsztón miért volt a "mélyibe"....

A férj azt mondja, hogy úgy hívják Seronsztont, szerinte, hogy vezetéknév+Bipolária+keresztnév.
Ezen Seronsztón jót röhögött, mert murisan mondta a férj, de belül fájt neki egy kicsit az igazság is, és az is, hogy ez azért nem csak rá vonatkozik, hanem jelen helyzetben a férjre is.
Mert bizony, a viszony mostanság kissé megromlott Seronsztón és a férj között, de hát mit lehet tenni, Seronsztón szöget, és kalapácsot ragadott, és nekiállt annak a bizonyos asztalnak a négy lába közül visszakalapálni kettőt, mert kissé kilazultak. Sovány vígasz, hogy van két stabilan álló láb, de Seronsztón elképzelt maga elé egy lovat, amint két lábon áll, de ez inkább múltidő, mert eldőlt a fejében szegény pára, ahogy az asztal is elfog, ha tovább rángatják az amúgy is instabil lábakat.
Hol a férj rúgott bele valamelyikbe, hol Seronsztón, aztán fél lábon ugrálva jajgattak sztereoban, hogy húdekurvára fáj a belerúgás, aztán megegyeztek abban, hogy nem finom a palacsinta, ha nutella helyett szarral van töltve, és úgy döntöttek, hogy oké, Seronsztón kalapálja össze az asztalt, a férj meg süt másik palacsintát, a közös sparheldten.
Hogy jó lesz-e a palacsinta, és hogy letudnak-e ülni az asztalhoz úgy, hogy egyik lába sem instabil, majd meglátjuk.

De Seronsztón ennyit még sosem küzdött semmiért.

Én szorítok neki. Mert látom, hogy nagyon akarja.
Tré egy dolog, hogy eközben a változó ciklusai is rendesen odavágnak a hormonháztartásának, és ezáltal a lelkiállapotának, mert ugye, ahogy az lenni szokott, nyilván menzesz előtt mennek ám a cirkuszok, az éjszakabeülazautóbaéselhúzapicsába, aztán tízperszáguldásutánhazatérafészekbe, ahol a férj egyszerrekétbláztszívmertszétbasszaazaggodalomholapicsábamentSeronsztómertatelefonjátnemveszifel, mert Seronsztón úgy megy el otthonról, hogy nembíromtovábbseanégyfalatseafejembenlévőnégyfalat, és ezáltal a férj azt gondolja, hogy Seronsztónminimumfának/másikautónak/szakadéknak/megy, aztán persze hazatér.
Mert van neki ott keresnivalója.

Ott vannak azok, akiket szeret.
(pedig megfogadta, hogy ki nem ejti ezt a szót többször. De amíg nincs helyette jobb...) 

2012. augusztus 30., csütörtök

Amelyből megtudható, hogy Seronsztón kissé zűrös mostanság...

 Seronsztón nem volt a toppon.
Seronsztón nézte a Katie Byron videokat, végignyálazta az összes szakirodalmat.
Nem lett okosabb.

Ellenben hányingert kapott a szeretet szótól, aminek nem a tartalmával van a baja, hanem azzal amivé tették, cukormázas, szirupos, öklendeztetően ömlengő szóvá.
Ja, és a hurráoptimizmusnak is karlengetése!

Mert lehet a szeretetről írni úgy is, beszélni is, hogy annak tartalma legyen, mégse csurogjon le a képernyőn, könyvlapon a negéd.