Éjszakai bejegyzés, amelyben Seronsztón...

...nem, és nem mondhatja, mennyire félti. Mennyire fél attól, hogy megint megtörténik. Nem beszélhet, nem nyílhat meg. Pedig úgy fojtogatja, hogy a bostoni fojtogató, ehhez az érzéshez képest simogatta az áldozatait.

Nem és nem. Nem mondhatja Seron, hogy mennyire hiányzik neki, hogy mennyire fura érzések vannak benne, a bizalmatlanság hogy csíp bele néha, mert ha mondja, a másik oldalon nem az a reakció, hogy: jajmáréletem hát dehogy is, hát hiszen te vagy a mindenem, pedig minden Seronsztón szereti hallani, hogy ő a minden, hanem első körben az a reakció, hogy a kurvaéletbe, miért nem bízol bennem? Érti Seron a türelmetlenséget, érti, hogy ha nincs az mögött a fül mögött semmi, amiben ezüst karika van, mindkettőben az van, mert olyan jól áll neki, most hogy kopasz, olyan vele mint egy dzsin, de Seronnak tetszik ez a dzsin fazon is, ahogy a hosszú haj is tetszett, főleg ahogy bele tudott markolni szex közben, de meglehet szokni a hiányát, és így is tetszhet neki, szóval érti, hogy nincs mitől félni. Mégis, az a mocsok érzés, amit Seronsztón csak rohadt dögnek, mocskos démonnak, kapdbeanemlétezőfaszom-nak hív, olykor az istennek nem tágít.

Jó. Ne legyünk elégedetlenek, és igen, bár Seron azt mondta, hogy ne is beszéljünk róla, mégis megteszi, szóval ne legyünk elégedetlenek, mert ez a szemét, csak olykor kerül elő. De úgy látszik, hiába a seronos módszer, ami a mélyben van, azért csak kikívánkozik. Felmerül a semmiből, ahogy a szemét szörnyek szoktak, és jelen van.

Ilyenkor telefonál, a férj először tényleg kikel magából, aztán persze lenyugszik, és azt mondja Seronnak, hogy soha többé nem tenne olyat, amivel fájdalmat okozhat neki, mert elég volt látni két éve, hogy Seronsztón majd megdöglött. Pedig hát, nem történt semmi olyan, csak (Seron reményei szerint) a férj is átesett azon a bizonyos kapuzárási mizérián, és jól esett neki, hogy egy másik nő érdeklődött felőle, meglehetősen hosszú ideig, aztán persze Seron ezt érezte, aztán két hónapig úgy kapart, de úgy, ahogy még sosem, pedig ez rá nem jellemző ám, aztán kibukott a dolog, és Seron úgy odabaszta a kávéval teli csészét a férj fületövére, hogy a tökéig folyt le a langyos eszpresszó. Kézbe kapta a gitárt is, ami nagy kincse  volt az ő férjének, és egy határozott mozdulattal úgy áltövön vágta, mind a negyvenhét kilójának sungját bevetve, hogy a férj elterül egy-két másodpercig szédelegve a padlón. Így volt ez. Seron nem büszke ezekre a tettekre, amelyeket olyan fejhangú visítással karöltve vitt véghez, hogy a karatés Linda megirigyelhette volna az orgánumát.

Nem büszke, sőt. De akkor, ott, olyan fájdalommal telt meg a szíve, hogy amíg ő külön férfisarkot csinált a nappaliban a férjnek, hogy más a tíz ujját megnyalta volna utána, valamint minden női praktikát, eszközt bevetett, mert nem tudott semmit, csak érzett, nagyon érzett, minden sejtje azt súgta, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán… az életben minden kiderül egyszer, semmi nem marad titokban. Miért is maradna?

Szóval a gitár landolt az állcsúcson, a férj némi szédelgés után felpattant, ez volt a szerencséje, mert Seron, az ócska próbatermi ülőgarnitúra karfáján törte ripityomra a hangszert, majd a maradék aprófán ugrált még vagy két percet.

A férj nem tett semmit. Nem emelt kezet Seronra, a szeme tele volt kétségbeeséssel, mer tudta, bár nem tette meg azt, amit van aki megbocsát, és átlép rajta, mondván, a lónak is négy lába van ugyebár, szóval nem tette meg konkrétan a testiséget, és (a másik fél elmondásából tudja Seron) érzelmileg se kötődött ahhoz a ribanchoz, nevezzük már őt úgy, ahogy Seron nevezte, nem szebben, pont így, aki pedig aztán mindent elkövetett, hogy a férj az ő karjaiban kössön ki. De a férj, miután az a nő szerelmet vallott neki, fejét vesztve menekülni kezdett, ám hiába. A nő követte, zaklatta, nem szállt le róla. Aztán egy telefonszámlának köszönhetően kiderült minden. Volt hazugság, belenézve Seron zöld macskaszemeibe „ én nem tudom kinek a száma” de Seron tud telefonálni, és tárcsázni, és meg is tette, és a másik oldalról is jött a hazugság, de Seron érezte a gyomrába, hogy ez nem igaz, hogy itt van valami, és fél óra nyaggatás után a férj vallott, mert Seron szemesugara rosszabb volt, mint a vallatólámpa, és elmondott mindent. Hogy már fél, mert nem hagyja békén az a nő.

Ekkor repült a csésze, hupogott az állán a gitár, lett aprófa, aztán borult még ez-az a lakásban, és Seron nem érti, és nem is akarja érteni, hogy tudja más nő a méltóságát megőrizni ilyen megalázó helyzetben, nem tudja más nő hogy viselte volna a hosszú hetekig érzett bizonytalanságot, de Seron nem más nő, Seron akkor elvesztette a méltóságát, kurvaanyázott, és őrjöngött, és dühöngött, és kitört belőle az állat, agresszív lett, és kívánta, hogy a férj menjen, tényleg menjen a Berettyóhoz, és ölje bele magát, amiért így megalázta, hosszú hetek hazugságával. Mert Seronnak nem az fájt, hogy a férjbe egy másik nő beleszeretett. Nem. Seronnak az fájt, hogy a férj hazudott neki. Hogy ráfogta az egészet. Hogy ő volt a hisztis, és kibírhatatlan. Holott…mint később a férj belátta, hogy nem, vagy nem csak Seronnal van baj, hanem vele is. Hogy azt hitte, hogy negyven évesen ő még rocksztár lehet, élvezte, hogy egy másik nőnek lehet vetíteni, hogy az hanyatt esik tőle, mert Seron már nem, hogy megint el lehetett mesélni úgy, hogy milyen harcsapaprikást tud főzni kaprosjuhtúrosgaluskával, és mekkora rockdobos, és milyen faja csávó. És a másik nő elalélt, romantikus álmokat szövögetett a férjről, álmodta, hogy majd együtt nevelik a nő három gyerekét, és kiköltöznek Hollandiába. De hiába álmodott: a férj, bár jól esett neki egy másik nő figyelme, és odaadása, továbbra is Seront szerette, és vele akarta rendbe hozni azt, ami már majdnem elromlott. És kiderült, hogy ezt, abban a pillanatban látta át a férj, amikor Seron rájött az igazságra, és amikor mert Seronnal szembe nézni. Látta a fájdalmát, már értette az elmúlt hónapok szex közbeni sírva fakadását, megértette a hangulatingadozásait, amit könnyebb volt a klimaxra fogni, mint szembenézni azzal, hogy Seron érzékeit nem tudta becsapni. (ezt leírni bazdmeg…ehhez bor kéne)

Aztán, Seron összeszedte a gitárforgácsot, felmosta a kiömlött kávét, felállította a felborult asztalt, és egy hétre beköltözött egy másik szobába.

A férj pedig… minden áldott éjszaka a szobája ajtaja előtt aludt, mint egy kutya. Leterítette a takaróját a küszöb elé, és ott feküdt.

Seron nem engedte be. Egy hétig, semmi keresnivalója nem volt az életében. Mert Seronnal sok mindent meg lehet csinálni. El lehet vele hitetni, hogy egy hisztis picsa, mert klimaxol. El lehet vele hitetni, hogy ő tehet arról, hogy a házasságuk megromlott. De két dolog van, amit Seronnal nem lehet megtenni: hülyének nézni, és hazudni neki.

Seron először a zöldszembehazudás fél órán keresztül miatt, válni akart. Nagyon akart válni. Aztán látta, hogy a férj, tényleg megbánta mindazt, amit tett. Hogy nagyon kell neki Seron. Hogy megdöglik érte. Hogy ő ezt nem akarta. Nem akarta, hogy Seronnak ennyire fájjon a hülyéneknézés. Úgy berúgott, mint már régen, bánatában. Toprongylelkűrészegre.

És Seron…ő látta a helyzetben, néhány nap után, hogy miként borulna fel a család élete. Hogy hány embernek fáj ez. Hogy hány ember előtt szégyelli magát a férj. A családjuk apraja-nagyja. És akkor gondolkodóba esett. Esélyt adott, egyet, soha el nem játszhatót.

Két év kellett, mire ezt Seron valamilyen szinten meg tudta emészteni, két év alatt tűnt el a fájdalom. Nem a „dolog” miatti fájdalom, ugyanmárkérlek, ez bárkivel megeshet.

Seron most sem attól fél, hogy a férj félrelép. Vagy elhagyja. Nem, tévedés ezt gondolni.

Seron nem akarja kitenni magát még egyszer annak, hogy hülyének nézzék. Ezért fél, nem másért. Hogy saját maga előtt ne kelljen szégyellnie magát, amiért szívét lelkét beleteszi a házassága helyrehozatalába, és mindeközben a háta mögött folynak a titkos telefonbeszélgetések.

Lehet, hogy más másként csinálná, nem aprítana gitárt, és nem vágna csészét fültőre, de Seron nem más. Seron, az Seron, és ő így.

És a férj tudja: többet nem játszhatja el a bizalmat. Mert abból egyet adott Seron, a dolog nem ismételhető. Seron hiszi: a férj megtanulta, hogy nem Seron volt, akivel a problémák voltak. Amin ő most keresztül megy, az egy fontos lépés egy nő életében, és ő pont ebben az időszakban tette vele azt, ami nem volt tisztességes.

A nő lekopott, Seron néhány perces telefonbeszélgetést folytatott vele, már kultúrlényként. Faék egyszerűségű női lény lévén, Seronnak többször el kellett magyaráznia, hogy miért nincs helye a férj életében, és hogy nem volt túl jó ötlet más férjére szemet vetni, főleg ha az Seroné, persze nem volt mindez elég, a férj is nyomatékosította azt, amit már több alkalommal kért: hagyja őt szépen békén, mert semmit nem érez az irányába, majd miután nem járt sikerrel, állított a hangerőszabályzón a torkában, és meglehetősen vulgárisan, és durván küldte el a búspicsába. Oppardon.

Szóval, a dolgok a helyükre kerültek, a telefonszámokat lecserélték, a zaklatás nem folytatódott. A férj belátta, nem kifizetődő negyvenesen úgy tenni, mintha még csak alig harminc, és át kell értékelni, hogy mi a fontos: az ego, vagy mindaz, amit Serontól, és a családtól kaphat.

Az idő eltelt. Két év, mire Seron összekaparta magát, a belső világát, a hitét, és úgy egyáltalán, újra képes volt Seronszton lenni.

A félelem, mint egy ragadós pókháló, azért ott maradt a sarokban, és olykor azzal a húscafrangos ujjával megböki Seron fenekét, amitől összerándul a gyomra.

Mondhatnánk Seronnak: mi a fenétől félsz? Hiszen téged választott! Igen, feleli erre Seron, engem, Seronsztónt.

Mert Seronsztón csak egy van. És ezt most már a férj is tudja.

Csak a bizalom nem lesz soha már a régi. De ettől, ha a nap egyetlen percében bök csak oda neki az a mocskos félelem, a többi perc, óra még szép lehet.

Erre emlékezteti őket, a lelkükben, a sarokba állított, széttört gitárnyak.

Seronsztón nem akar...

... nem bír beszélni olyanokról, amik valamikor nem voltak jók a lelkének, mint a két évvel ezelőtt történtek, lapozni akar, mert tudja, ő az a fajta, akinek a szőnyeg alá kell seperni, különben, ha feltépődnek a sebek, jajneki.
Ő csak a maga módján tudja a dolgokat feldolgozni, úgy, ahogy csak ő tudja, Seron, seronmódon. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem veszünk róla tudomást, és akkor az a valami nincs, meg sem történt, egész egyszerűen csak képtelen olykor hátranézni, éppen elég nyűg neki, ha a múlt utána nyúl, karmoskézzel, néha belecsíp a seggébe, okkal, ok nélkül, többnyire ok nélkül, csak azért, hogy legyen mitől remegjen egyet a gyomra, nehogymár jól érezze magát a bőrében a szerencsétlen, miazhogy.
Két dolog van, ami ilyen, az egyik a két évvel ezelőtti dolog, ez szokott gyomorlibikókát eredményezni, és ugye van, ami már cirka harminc éve keseríti az életét. Előbbiről szót se, örül, hogy két év alatt túllépett rajta, frászt, valamelyest megemésztette, na ez a csontoskarmoskéz, olyan trutyis, tudod, mint a halottak keze még jóval mumifikálódás előtt, na ez szokott csipkelődni, meg gyomronbokszolni, és van a másik, a régebbi.
Ahhoz hálisten senkinek nincs köze. Senki nem okozott fájdalmat Seronsztónnak, csupán maga az élet. Vagy még az se. Mert megfoghatatlan, láthatatlan, ő csak úgy hívja, az a kurva démon, az.
Szóval, Seronnak már egészen kiskorában volt pánikbetegsége, akkor úgy hívták, hogy hiszti. Meg "jajistenemrosszulvanagyerek". Aztán, egy koraszülést, majd gyermekhalálozást követően jött hozzá még negatív bónuszként egy jó kis agorafóbia. Ezekkel küzd több kevesebb sikerrel Seron már harminc éve, még kimondani is sok, de ez már pont le van szarva, annyi, amennyi.
Igen hosszú időbe telt, mire el tudta fogadni, hogy ez az élete része, na nem olyan módon, hogy beletörődött, nem. Ma már mindent tud róla, és valamelyest ez a pánik, és agorafóbia leredukálódott, mármint milyenségében, és mennyiségében, és mértékében.
Seron tudja, ezt igen hosszú dolog lenne elmesélni. Nem is teszi, akit érdekel járjon utána, mondja Seron, ő inkább azzal foglalkozik, hogy folyton szembenézzen vele, szembe menjen vele, akárcsak a Dare című videoban a lány a farkassal, sokszor nézi azt a video-t Seron, mert erőt ad, és mindig, minden alkalommal megkönnyezi, mikor a farkas és a lány egymásnak ugranak, és boldog, hogy ő is sokszor szembe ment a farkassal, az ő farkasával, az ő démonával, de ki még nem nyírta, mert tudja azt is, nem buta: ettől, míg él nem szabadul, ők ketten, a szörnyeteg, és ő egyek, együtt születtek, és együtt is halnak majd meg, csak meg kell tanulniuk együtt élni, Seronnak meg kell tanulnia a démont féken tartani.
Azért, meg kell hogy jegyezzük, a két évvel ezelőtt történtek, rosszabbak voltak, mint a farkas. De igyekszik úgy élni, hogy minél kevesebbet jöjjön a csontos kéz, minél kevesebbszer találja meg a fenekét, egyenlőre nem látja a háta mögött ezt a szörnyeteget.
Vannak szörnyek, most már tudja...hiába mondták neki a szülei annak idején, hogy nem kell félni, nincsenek. Hazudtak, Seronszton már tudja. Ámítás volt az egész. Nekik is volt. Neki is van.
A szörnyek, nem a szekrényben laknak, hanem benne. És az a dolga itt, ebben a világban, többek között, hogy folyton a szemük közé nézzen. Eddig ő jött ki győztesen.

Na, ennyit...

... a nagy cicikről Seron. Ne ragozzuk, hova lett, minden épkézláb nő tudja, hogy fel vörösök proletárok, ami nagy volt, az nem marad az. Ettől függetlenül istenálgya a jamszgyökeret.
Ezekkel a szavakkal kelt fel Seron, valószínűleg bal lábbal, bár sosem nézi melyikkel lép le az ágyról, de úgy gondolom azzal léphetett, meg a napja további része se volt valami gyöngyvirágos délután fél négyig, azon időpontig, mikor is, Seron elvonult a duzzogósarkába, jelen helyzetben ide, spekulálni.
Érzékenységéből megmaradt egy kevés erre a néhány napra, de már az is haladás, a családja szerint, hogy a hónap többi napján egészen normálisan tud gondolkodni, és viselkedni is.
De hagyjuk már Seron ciklusát, jó?
Inkább vizsgáljuk meg az élethez való hozzá állását. Amit éveken keresztül a mártírság köpenye mögé próbált rejtegetni. Hogy mit miért nem csinál.
Ma volt az első nap, amikor Seron bevallotta hangosan  a férjének a telefonba, hogy bizony, azért nem ért el istenigazából eredményeket bizonyos helyzetekben, és dolgokban, mert rohadtul lusta. Nem teljesen lusta, csak olyan féllusta. Azért csak fél, mert már szinte bipoláris. Ha rájön a rapsz, akkor képes hónapokon keresztül átnézni a mosatlanon, és egyéb háztartási megugranivalókon, mert éppen teszi a dolgát, még akkor is, ha tudja: nem várhat érte jutalmat, csak a dolog csinálása közben érzett örömért. Nem magáért, hanem "A" dologért. Aztán, mintha a szellő fújná el belőle ezt a nagy elszántságot, szinte már mániát, leteszi, és képes hetekig úgy élni, mintha nem is lenne az életének fontos része.
Hogy mire volt jó ez a vallomás? Gyakorolni kell megmutatni a gyengeségeinket, aztán lesni a reakciót. Mert ugye ez nem volt divatban ezidáig. De a válasz nem késett sokáig, és a férj is megmutatta, hogy két kormánytekerés közben is tudja lelkiekben gyengélkedő felesége bensőjét ápolni, fejlődésre képes, állapította meg Seronsztón.
Seronra olykor rátör az átértékelési mizéria. Olykor rátör a tökéletesség iránti vágy. Olykor rátör a maximalizmus, amely segíti abban, hogy nem hogy felfelé kapaszkodjon a lejtőn, hanem faszántosan rántja le saját magát.
Nyilván a lejtőn felfelé haladást erősen gátolja a férj exével való kétnapos szókarate, amiért ugyan sűrűen lehülyézi magát, de mégis elégedettséggel tölti el, hogy a félévente notóriusan felbukkanó, és idegrendszerét felzilálni kívánó lény, szellemi magasságokban nem ér fel hozzá.
Ettől függetlenül hülye, mert pont le kéne szarni, pont nem kéne visszareplikázni, de sajnos Seront olyan szinte zavarja az emberi ostobaság, hogy muszáj megírni azt, amivel padlóba döngöli az említett személyt. És mint mindig sikerrel jár, mert a lény, kétségbeesve keresi fel a férj "ottani" családját, és tart panasznapot, ami Seront nem érdekli. Azért tegyük hozzá... kétélű a dolog. Mert egyrészt megelégedés van, másrészt pedig... eh, mi a fenének pazarolni rá egyetlen betűt is?
De a lény, félévenként felbukkan, zaklatja, piszkálja. Seron a bika jegyében született, és ennek megfelelő a reakció is. Egyetlen öklelés, egyetlen szó. És nem a bika heréje (siccmáááár!) van a tányéron, hanem az ostoba torreádoré. A francnak lengette azt a vörös posztót...
Persze, a mai nap nem ettől olyan amilyen. Hanem attól, hogy tudja: a vágy, és a beteljesülés, ebben a világban nem a normális mederben megy, ahogy kellene neki.
De Seron nem alkuszik. Az istennek sem. Pedig nem kéri ingyen, tesz érte, évek óta.
Ma nem volt arckrémről szó, se külsőségekről. Ma Seron lelke volt terítéken, akár a zaklató torreádor heréje.

Seronsztón legalább másfél éve...

... nem járt itt. De nem is gondol utána, mennyi idő óta, hiszen nem fontos.
Ma este Lenny Kravitz énekli a fülébe, hogy Ain't no sunsine, és a világ, akár rendben is lehetne.
Lebontotta a téglafalat, bele telt két évbe, azóta a nyár óta igen, eltelt két év, mióta úgy érezte az élete megborult, felborult, a fenekét mutatta neki, a nem igazán szebbik felét.
Sok időbe telt a megbocsátás, sokkal többe, mint amennyi idő alatt saját magának megtudott, az valahogy hamarabb ment annak idején. De hát ugye minden szentnek, így van ez.
Szóval nincs már vörös téglafal, most már csak egy kis rózsaszín maradt abból a pirosból, de csak azért, mert felejteni úgysem tud, sosem. Semmit.
Seronsztón nincs egyedül. Vele van a Fájdalmat Okozó, akit nem akar most már nevén nevezni, aki tudja, az úgy is... Az élet konszolidálódott, és ha babonás lenne Seronsztón, akkor nem nézett volna még fél szemmel sem erre a blogra, félve, hogy ami fájt akkor, ami a félelmet okozta, megismétlődhet. De olyan isten többé nincsen, hogy úgy legyen.
Kibotorkált a sitt közül, a magára találás még várat magára, de az is megjön majdcsak, ha 45 évig várakozott rá, hát most már nem sürgeti.
A két éve elnyafogott problémák szép klisésen fogalmazva, a múlt homályába vesztek, a hőhullámmal, és félidős pattanásokkal, hisztikkel együtt. A homályba veszéshez köze nincs a konszolidációnak, egy kis gyógynövényes kúra segített ráncba szedni szaporodó hisztijét, rendetlen ciklusát, és minden nyavalyát, amit csak a középkorúság hozhatott.
Nincs éjszakai izzadás, nincs hőhullám, nagy cici az van, mert ez a gyógynövény tett róla, hogy ha Seronsztónnak nem adatott meg 45 évig, hogy elfogadható méretű keblei legyenek, hát most csinált neki olyanokat, hogy győzi nézni a fehérneműboltban a melltartókat, és mikor reggel felkel, telerakja a tenyerét mellel, úgy kel fel, hiszen a gravitáció...de Seronsztón nyilván örül, hogy szebb ciciket kapott az öregedéssel együtt, mint kamaszkorában volt, vagy egyáltalán valaha. Feneke is teltebb, azt a kis pocakot, ami fekve nem is látszik, ugyan ne vegyük már figyelembe jó? Fogjuk a jó kis háziszalonnára. Mert azt szereti. Nagyon.
Küzd még a ráncok ellen, győzködné magát, hogy kellene egy fáin kis botoxkúra úgy szemöldök közt, mert ott a ránc, meg az orrától fut a szája szegletéig, de ugye ez nem indok, az indok a migrén, ami szintén nincs, mióta gyógynövényt szed, de valamit csak ki kell találni. Aztán letesz róla, elballag a hipermarketbe, végignyálazza az összes olyan krémet, amelyen a 45+ (büdösbunkók, hát kell hogy lássák mit viszek a kasszához, mi? akkora betűkkel van ráírva a krémre! ) felirat díszeleg, és beteszi a kosárba, a pénztárcája oldalsó zsebébe tuszkolt spórolék apróból kifizeti, oszt jóvan.
Vannak ilyenek, igen. De a lelke nyugisabb. Talán azért is, mert a Fájdalmat Okozóval napi kapcsolatban van telefonon, és nem ő hív, de nem ám, a csomag lehetővé teszi, hogy bármikor beszélhessenek, és Seronsztón nem hív, hívja őt a Fájdalmat Okozó, és valahol megnyugtató, hogy ha folyton hívja, más nem léphet a képbe, és ezt a Fájdalmat Okozó csinálja, magától, hogy Seronsztónnak soha többé ne fájjon, azt mondta.
Seronsztón pedig hisz neki. A hit megvan, igen. A bizalom, az a bizalom, aminek kellene lenni, tán soha többé.
Seronsztónnak most más feladatai vannak. Nem a magánéletével kell most bíbelődnie, hanem magával.
Fontos dolga van. Le kell győznie a félelmeit.
Egyszer már nekiugrott, de egy hókuszpókusznak köszönhetően visszaesett, de úgy, hogy a fal adta a másikat.
Mivel sokkal többet leszek ezen oknál fogva itt, majd elmesélem mi volt, az elejéről. Lesz miért szurkolni neki. Velem tartasz?